Zigbee koordinátorok kiválasztása

Zigbee koordinátorunk kiválasztásánál érdemes odafigyelni pár tényezőre. A piacon egyre többféle megoldás érhető el, melynek következménye, hogy az árak is csökkennek. Ma már a kevésbé ajánlott kategóriába kerültek a kezdetben olcsón beszerezhető első generációs megoldások.
A Zigbee koordinátorok legfontosabb paramétere a felhasznált chip típusa. Ez határozza meg elsősorban a kezelt hálózat méretét, sőt bizonyos esetben funkcióit is (támogatott Zigbee verzió). A maximálisan kezelt eszközöket két szám jelzi: a maximum eszközök száma (router eszközökön keresztül) és a direktben kezelt eszközök maximális száma (ez jellemzően kevesebb). Ugyancsak fontos tényező lehet az antenna mérete, mely kihatással van a hálózati stabilitásra és az alap lefedettségre.
Ma jelenleg a Texas Instruments CC2652/CC1352 chipjeire épülő koordinátorok az ajánlottak. Ezek stabilan kezelnek egyszerre nagyobb mennyiságű eszközt is. A korábbi CC25xx chipre épülő megoldások ugyan használhatóak továbbra is, de jóval korlátozottabban, ráadásul már árelőnyük is szinte eltűnt. E miatt inkább router eszköznek javasolt választani.
Fontos azt is figyelembe venni, hogy milyen firmware-t támogat az általunk kinézett eszköz, illetve szükséges-e kiegészítő elektronika ennek frissítéséhez vagy cseréjéhez.
Jelenleg az ajánlott koordinátorok a Zigbee2MQTT ajánlása alapján:
USB csatlakozással (egyszerű)
- Electrolama zig-a-zig-ah! (zzh!)
- Slaesh's CC2652RB stick
- Tube's CC2652P2 USB Coordinator
- Egony Stick V4
- ZigStar Stick v
- CircuitSetup's CC2652P2 USB Coordinator
- SMARTLIGHT CC2652P Zigbee USB Adapter SLZB-02
- SONOFF Zigbee 3.0 USB Dongle Plus
- Vision CC2652 dongle
Hibrid (hálózati + USB)
- Gio-dot Z-Bee Duo with CC2652P
- ZigStar LAN Coordinator
Hálózati
- Tube's Zigbee Gateways (CC2652P2 variant)
- cyijun OpenZ3Gateway
- XGG 52PZ2MGateway
- SMARTLIGHT Zigbee LAN Adapter CC2652P Model SLZB-05
Raspberry Pi hat
- cod.m Zigbee CC2652P RPi Module
- ZigStar Shield
Fejlesztői lapka
- Texas Instruments LAUNCHXL-CC1352P-2
- Texas Instruments LAUNCHXL-CC26X2R1
Egyéb
- Conbee II
Kevésbé ajánlott kootdinátorok
USB csatlakozással
- Texas Instruments CC253
- Vision CC2538+CC2592 Dongle(VS203)
Serial csatlakozással
- Texas Instruments CC2530
- Texas Instruments CC2538
Raspberry Pi
- Texas Instruments CC2538 HAT
Hálózati
- XGG gateway
Egyéb fontos információk
A WiFi-n keresztül csatlakoztatott hálózati adapterek stabilitása csökkenhet, mivel a soros protokollnak nincs elég hibatűrése ahhoz, hogy kezelje a csomagvesztést vagy a késleltetési késéseket, amelyek normál esetben előfordulhatnak WiFi-kapcsolatokon. Ha nem tud helyileg csatlakoztatott USB- vagy UART/GPIO-adaptert használni, akkor a problémák elkerülése érdekében javasoljuk, hogy használjon távoli adaptert, amely Etherneten keresztül csatlakozik (vezetékes).
Manapság már minden új eszköz Zigbee 3.0 kompatibilitással érkezik, ezért mi is erre építsünk. A Zigbee 3.0 – a mellett, hogy lefelé is kompatibilis – nagy valószínűséggel később Matter támogatást is kaphat gyártótól függően.
Mi a különbség a különböző CC2652/CC1352 chipek között?
- A 'P' jelöléssel végződő chipek teljesítményerősítővel rendelkeznek, amely akár 20 dBm erősebb, szemben a 5 dBm-et támogató 'R' vagy 'RB' végződésüekkel.
- A CC1352 chipek az 1 GHz alatti frekvenciát is támogatják (ami a Zigbee esetében nem releváns, mivel a Zigbee 2,4 GHz-et használ), míg a CC2652 chipek csak a 2,4 GHz-et. Tehát a Zigbee2MQTT célokra nincs különbség a CC1352 és CC2652 között.
- Az 'RB'-re végződő chipeknél nincs szükség kristályra a PCB-n, ez csak a gyártási folyamat szempontjából jelent különbséget.
Chipek összehasonlítása
CC2530 | CC2531 | CC2538 | CC1352P-2 | CC26X2R1 | ConBee II | |
Közvetlen kapcsolódások maximális száma | 10 | 15 | 100 | 50 | 50 | 32 |
Maximális eszközszám a hálózaton (zigbee routereken keresztül) | 40 | 40 | 200 | 200 | 200 | 200 |
MCU | 8051 (24Mhz) | 8051 (24Mhz) | Arm Cortex-M3 (24Mhz) | Arm Cortex-M4F (48Mhz) | Arm Cortex-M4F (48Mhz) | ATSAMR21 ARM Cortex M0+ (48Mhz) |
Flash tárhely (KB) | 256 | 256 | 512 | 352 | 352 | 256 |
RAM (KB) | 8 | 8 | 32 | 80 | 80 | 32 |
Ár | 4,5 USD | 4,5 USD | 6-8 USD | 68-75 USD | 47-62 USD | 45 USD |
Egyéb | Külső antenna | USB, integrált antenna | Külső antenna | USB, külső antenna | USB, külső antenna | USB, integrált antenna |
Fontos hogy olyan koordinátort válasszunk, melyet az általunk használt szoftver támogat. A fenti ajánlások kifejezetten a Zigbee2MQTT-re vonatkoznak, azonban a legtöbb általános érvényű.
Forrás: Zigbee2MQTT, Bitekmindenhol