Wiegand
A Wiegand interfész egy de facto vezetékezési szabvány, amely a Wiegand effektusra épülő kártyaolvasók népszerűsége miatt jött létre az 1980-as években. Általában arra használják, hogy a kártyahúzó mechanizmust a beléptetőrendszer többi részéhez csatlakoztassák . Az ilyen rendszerekben az érzékelő gyakran egy "Wiegand-drót", amely a John R. Wiegand által felfedezett Wiegand-effektuson alapul . A Wiegand-kompatibilis olvasó általában egy Wiegand-kompatibilis biztonsági panelhez csatlakozik.
A Wiegand interfész három vezetéket használ, amelyek közül egy közös föld, kettő pedig adatátviteli vezeték, amelyet általában DATA0-nak és DATA1-nek hívnak, felváltva "D0" és "D1" vagy "Data Low" és "Data High". Ha nem küldenek adatot, a DATA0 és a DATA1 is fel van húzva a "magas" feszültségszintre – általában +5 VDC. Amikor 0-t küldünk, a DATA0 vezeték alacsony feszültségre húzódik, míg a DATA1 vezeték magas feszültségen marad. Amikor 1-et küldünk, a DATA1 vezeték alacsony feszültségre húzódik, míg a DATA0 magas feszültségen marad.
Az 5 VDC magas jelzési szintje a kártyaolvasóktól a hozzá tartozó hozzáférési központhoz vezető hosszú kábelek fogadására szolgál, amelyek általában egy biztonságos szekrényben találhatók. A legtöbb kártyaolvasó gyártó 500 láb (150 m) maximális kábelhosszt tesz közzé. A Wiegand jelzési formátum előnye, hogy nagyon hosszú kábelfutást tesz lehetővé, sokkal hosszabb ideig, mint a korabeli más interfészszabványok megengedettek.
A Wiegand interfészen használt kommunikációs protokollt Wiegand protokollnak nevezik. Az eredeti Wiegand formátum egy paritásbitet, 8 bites létesítménykódot, 16 bites azonosító kódot és egy záró paritásbitet tartalmazott, összesen 26 bitet. Az első paritásbit a kód első 12 bitéből, a záró paritásbit pedig az utolsó 12 bitből kerül kiszámításra. Az alapformátumhoz azonban sok inkonzisztens megvalósítás és bővítmény létezik.
Forrás: Wikipédia
